Fiam, nappal láss vígan üzleteid után, de csak olyanokat köss, hogy éjszaka nyugodtan alhassunk.

Thomas Mann (1875 - 1955)

Cimke: augsburg


Augsburg II

2010 elején elkészítettük az első flash játékunkat. Elsősorban a magunk szórakoztatására és hogy kipróbáljuk magunkat ezen a területen.

A kezdeti lendület után azonban hamar rájöttünk, hogy hiányzik a koncepció. Így, miután sokáig halogattuk a fejlesztés folytatását, úgy döntöttünk, hogy feltöltjük a kongregate.com megosztó oldalra és megnézzük milyen a fogadtatása.
Az eredmény számokban:
2010. áprilisa óta kb. 1300-an játszottak vele (ez a szám nem emelkedett komolyan 2010. júniusa óta), átlagos értékelése 2,46 pont az 5-ös skálán.
Ha ez egy kész játék lenne szomorúan könyvelnénk el a kudarcot… Azonban ehhez mérten befejezve, tovább fejlesztve komolyabb eredményeket is el lehetne érni (reményeink szerint). Lelkesítőek továbbá a hozzászólások, melyekben a felhasználók meglepően szimpatikusan állnak hozzá a “játékkezdeményhez”.

Az elmúlt hetekben kicsit tovább gondoltuk a nyers ötletet és új irányt szabtunk a fejlesztésnek.

A történetet csatákra osztjuk, melyek egyre nehezebbek lesznek és az utolsó Augsburgnál szinte megnyerhetetlen.
A fejezetek között némi történelmi áttekintést adunk hozzá (lsd: Mondák a magyar történelemből).

A játékmenetben új fegyverek, ellenségek jelennek meg. Lesz zene, FX és sok sok csodás és izgalmas fejlemény.

Ha van ötleted, segítenél a fejlesztésben jelentkezz!

Készült: 2011/05/24 16:26
Kategória: K+F, mindennapok, munkáink
Cimkék: , , , ,